A kifogások tárháza végtelen lehet. Az elme mindent kitalál, hogy ne ülj le meditálni, hogy ne figyelj rá a pillanatra. Nyilvánvaló hisz az elmét a gondolkodás tartja életben. A gondolkodás pedig nem más, mint a múltra való emlékezés, vagy épp a jövőn való töprengés. Amikor tényleg jelen vagy, akkor az elme nincs ott, hogy kommentálja a történéseket.

Tehát a jelen levés az elme látszólagos halála. Innen nézve egészen egyértelmű, hogy inkább kifogásokat gyárt, s eltereli a figyelmed, hiszen nem akar megszűnni létezni, még egy pillanatra sem.

Csupán az elme az ami elhiteti veled, hogy jelen lenni nehéz és fárasztó. De paradox módon az elmét ki lehet cselezni az elmével… Hiszen gondold végig. Egy olyan dolgot szeretnél megtapasztalni (a jelent) ami már amúgy is van. Ahol már amúgy is vagy. Valójában életed minden pillanatában jelen vagy, csak az elme általi köd rejti el előled az igazságot, vagyis magát a pillanatot. Ez a köd a gondolkodás, az agyalás, a töprengés.

Logikusan végiggondolva nem ahhoz kell erőfeszítés, hogy ott legyél ahol már amúgy is vagy, hanem ahhoz, hogy gondolkozz és a figyelmed máshol legyen. Bár tudom ez elsőre nem úgy tűnik, de ha igazán megfigyeled ezt a tényt, te is láthatod az igazságot.

A csend mindennek az alapja.
A jelen pillanat mindennek az alapja.
A csendet elrejti a zaj (bár a zaj mögött ugyanúgy ott van a csend, csak épp nem hallod).
A jelenlétet pedig elrejti a múlton és jövőn való töprengés (bár a gondolkodás mögött egy mélyebb szinten ugyanúgy jelen vagy).

Tehát nem a jelenlét fárasztó és nehéz, hanem a gondolkodás.

Amikor pedig a jelenlétet keresed, ne egy olyan helyre akarj lépni ahol még nem voltál. Ne kívül keresd, s ne távol.
Csak oszlasd el a ködöt, s lépj vissza oda, ahonnan valójában el sem mozdultál soha.

Ennyire egyszerű ez az egész.