Blog

Mostanában többször is előfordult velem, hogy hibáztam. Alapvetően, mint mindenki, én is arra lettem kondícionálva, hogy mindent tökéletesen kell csinálni, így ha valami az én értelmezésemben nem tökéletes, akkor képes vagyok napokig rosszul érezni magam amiatt, mert valamit elrontottam.

Szemlélve a világot, gyakran találkozom azzal a jelenséggel, hogy bár mi emberek mind a boldogságot szeretnénk élni, mégsem engedjük be azt, pedig minden pillanatban megvan rá a lehetőség. Az elme rendszerint kifogásokat gyárt, hogy épp miért ne legyél boldog…

„Legyek valódi? De mégis, hogyan legyek az?” Tudd mindig, hogy mi hamis és mi neked az Igaz! Fülelj éberen, hogy hallani tudd szíved suttogását! Ő lesz, ki elmondja majd Néked lényed igazságát!

A kifogások tárháza végtelen lehet. Az elme mindent kitalál, hogy ne ülj le meditálni, hogy ne figyelj rá a pillanatra. Nyilvánvaló hisz az elmét a gondolkodás tartja életben. A gondolkodás pedig nem más, mint a múltra való emlékezés, vagy épp a jövőn való töprengés. Amikor tényleg jelen vagy, akkor az elme nincs ott, hogy kommentálja a történés

Amikor igazán átadod magad az életnek, rájössz, hogy minden pillanatban ott van a frissesség és az újdonság varázsa. Megtapasztalod, hogy valójában minden egyes lélegzetvétel magában hordozza az elmúlást és a születést is egyszerre. Nincs végpont és nincs kezdet, mert e kettő ugyanaz.