EGYENSÚLY
4 napos tavaszi jógatábor a Kincsek Völgyében
Várunk téged is 2025. 03. 20. – 03. 23. között!
Azt gondolhatjuk, hogy az egyensúly egy stabil, állandósult állapot.
Pedig valójában az egyensúly egy örökös törekvés, melyben időnként a balance állapotát, olykor pedig a kibillenést tapasztaljuk.
Paradox módon a kibillenés is az egyensúly része, ahogy a káosz is a rend része.
Időnként van, hogy mindennek szét kell esnie ahhoz, hogy megtanuljunk megingathatatlanul törekedni az egyensúlyra.
Ezen az elvonuláson a jóga gyakorlatai és eszközei kísérnek bennünket az egyensúlyra való törekvés különböző formáinak megtapasztalásában, emellett jelen lesz velünk a tavaszi nap-éj egyenlőség különleges energiája is!
Várunk téged is sok szeretettel márciusban a tavaszi jógatáborunkba, melyhez akár teljesen kezdőként, akár haladóbb gyakorlóként is bátran csatlakozhatsz!


Mit ad egy elvonulás?
Minden elvonulás természetes velejárója, hogy egyfajta transzformáción megyünk végig, hiszen kiszakadunk a megszokott környezetünkből.
Ugyan csak néhány napra, de eltávolodunk a mindennapoktól, s így a figyelmünk nagy része felszabadul.
Ezt a felszabadult figyelmet – ami nem megy el a hétköznapi feladatokra – fel lehet használni a belső folyamatok figyelésére, az önvizsgálatra és a természettel való kapcsolódásra.
Kinek szól ez az elvonulás?
Szeretettel várunk téged is az Egyensúly tavaszi elvonulásunkon, ha:
- úgy érzed kibillentél a középpontból és változtatnál ezen
- szeretnél életed minden területét egyensúlyba kerülni
- feltöltődésre, pihenésre és egy felejthetetlen élményre vágysz
- mélyítenéd az önismeretet, a tudatosságot és a jelenlétet az életedben

Programok
- Reggelente közös meditáció
- Hatha, Flow és Yin jógagyakorlások
- Előadás – A jóga tanainak átültetése a hétköznapi életünkbe
- Önismereti gyakorlatok
- Tábortűz a csillagos égbolt alatt
- Hangutazás
- Beszélgetés és csapat összekovácsoló megosztókörök
- Meglepetés programok
Étkezés
Napi háromszori vegán étkezés
- Reggeli: Svédasztalos (zöldségkrémek, sajt, zöldségek, zabkása különböző feltétekkel, tea)
- Ebéd: Leves, Főétel
- Vacsora: Egytálétel, desszert


Szállás
Kincsek Völgye, Bálványos
A gyönyörű, csendes, mesebeli környezet nagyban hozzájárul, ahhoz, hogy az elvonulás egy igazán különleges és maradandó élmény legyen mindannyiunk számára.
Az elvonulás időpontja
2025. március 20. – 2025. március 23.

Egyed Brigitta
Hatha jóga, Női jóga, Yin jóga és Flow jóga oktató
Az elvonulás díja
-
Panziós elhelyezés esetén:
155.000 Ft
( Jelentkezéskor 50.000 Ft + 105.000 Ft a táborba érkezéskor készpénzben )
-
Jurtás elhelyezés esetén:
145.000 Ft
(Jelentkezéskor 50.000 Ft + 95.000 Ft a táborba érkezéskor készpénzben)
Tartalmazzák a szállást, az étkezést és a programokon való részvétel díját.

