
Rólam
Rólam
“Otthonra leltem az ürességben…
Miután elengedtem mindent, teljessé váltam…”
“Otthonra leltem az ürességben…
Miután elengedtem mindent, teljessé váltam…”
Szeretettel üdvözöllek az oldalamon!
Mindig is érdekelt, hogy kik vagyunk és mi ez az egész, amit életnek nevezünk. S hogy mi fán terem a boldogság, melyet mindannyian keresünk?
Amikor a jóga és az advaita védanta tanításával találkoztam, úgy éreztem megtaláltam a legrövidebb utat, mely megválaszolja számomra az élet nagy kérdéseit.
A jóga tanait megismerve olyan eszközöket kaptam kézhez, melyek hozzásegítenek egy könnyedebb és teljesebb élethez, s melyek elvezetnek az önvaló igaz természetéhez, mely nem más, mint a boldogság.
Küldetésemnek érzem ezen tanításokat eljuttatni másokhoz, hisz a saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy milyen változásokat képes létrehozni az életünkben a jelenlét és a figyelem gyakorlása.

A kiút befelé van…
Jógaoktatói pályafutásom 2017-ben indult. Kezdetben a dinamikusabb, fizikailag erősebb gyakorlásokat kedveltem, majd elkezdtem felfedezni a megengedőbb, lassabb, könnyedebb gyakorlásokban rejlő mélységet és erőt is.
A jóga számomra a figyelem gyakorlását és a jelenlét megélését jelenti.
Épp ezért nagyon fontosnak tartom, hogy egy jógaórán az ászanák helyes kivitelezése mellett a jóga mélyebb rétegeit is megismerjük. Azon túl, hogy egy órán dolgozunk a testünkkel, a légzésünkkel és a figyelmünkkel, elkezdjük megismerni, majd helyesen használni és uralni elménket.
Mert amint már nem az elme ural bennünket, hanem mi uraljuk elménket, képesek leszünk a gondolatok mögött meghúzódó csendet és békét észrevenni.
A csendet, amely megmutatja a jelen pillanat valóságát, és amelyben felismerhető az egyén alaptermészete, mely nem más, mint a boldog, korlátoktól mentes, határtalan létállapot.

Tanulmányaim
- 2016 Funkcionális jógaoktató képzés – Vadász Ákos
- 2017 Hatha jógaoktató képzés – Samadhi Jógastúdió
- 2018 Flow jógaoktató képzés – Samadhi Jógastúdió
- 2019 Női jógaoktató képzés – Samadhi Jógastúdió
- 2019 Yin jógaoktató képzés – Kata Van Doesselar

Jelenleg Szentendrén élek, mondhatni a világtól elvonulva az erdő és az őstölgyfák ölelésében. A természet számomra az a hely ahol a leginkább fel tudok töltődni, így hát régóta dédelgetett álmom vált valóra mikor az erdőbe költöztem.
Online jógaóráimat is az otthonomból közvetítem, s az elvonulások során, melyeket szervezek, szintén kulcsfontosságú szerepet tölt be a természettel való kapcsolódás és a természet közelsége, hisz az ember is a természet része, az ember is a Föld nevű bolygó lakója és a természettel való egység megélése a mi jóllétünket is szolgálja.
Az erdőben sétálva, a fákkal és a növényekkel kapcsolódva magától jelenik meg a derű, a nyugalom és a békesség érzése, mely együtt jár a korlátok feloldódásával és az elme csendjével.
Mert a természettel kapcsolódva Szívünk emlékszik.
Emlékszik az egységre.



Hol találkozhatsz velem?
- Jelenlét Jóga Kör online gyakorlásai alkalmával
- Naphajnal Női Kör online gyakorlásai alkalmával
- Elvonulásaim során
- Jógaoktató képzéseimen
Podcastek velem
Ha részletesebben is érdekel a történetem és az általam bejárt út,
hallgasd meg a velem készült beszélgetéseteket!